Zene határok nélkül

Aktuális

A Diósdi Női Kar  a XVII. Bárdos Lajos zenei hetek  meghívottjaként az idén Veresegyházán megrendezett kórustalálkozón vett részt. A kórus évek óta énekel ezen a rangos országos eseményen, emlékezve a Mesterre.

Bárdos Lajos 1899-ben született, a múlt század kiemelkedő tehetségű karnagya, zeneszerző, nagy hatású pedagógus és zenetudós, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, a magyar zeneelméleti oktatás iskolateremtő mestere. 

A rendezvénysorozat Solymáron indult 1977-ben Solymári Zenei Hetek címmel. Az országos jellegű, európai szintű fesztiválon rendszeresen részt vett Bárdos Lajos is, számos elméleti előadással gazdagítva a programot. Később Budapest lett a központja a fesztiválnak, amely 1987-ben, Bárdos Lajos halálát követően vette fel a zenetudós nevét. A Báros Lajos Zenei Hetek állandó rendezője és résztvevője a művész nevét viselő kórus, amelyet 1986-ban Kempelen Tünde karnagy alapított. A zenei hetek alapja a magyar kóruskultúra, a fesztivál célja pedig az, hogy elsősorban ebből a szempontból adjon minél teljesebb körképet Magyarország zenei életéről. A rendezvénysorozat alkalmat ad a karvezetők, zenepedagógusok továbbképzésére, zenei szimpóziumok rendezésére, valamint a társművészetek bemutatására is. (forrás:Új Ember 2018.05.)

Idén ez az országunk határain túlnyúló rendezvénysorozat április 5. és június 15. között zajlik le Budapesten, jelentősebb vidéki városokban, Szlovákiában, Erdélyben és a Vajdaságban.

A Diósdi Női Kar 2018. május 13-án énekelt Veresegyház szép új, 2016. május 14-én felszentelt Szentlélek – templomában.

A kórustalálkozón a Diósdi Női Kar, a Wéber István Női Kar, a Stellária Női Kar és a Pataki István Női Kar lépett fel igényes, szépen összeválogatott műsorokkal. A Diósdi Női Kar Harmat Artúr ritkán hallható Négy Mária Antifónáját adta elő különleges gregorián betétekkel, emlékezve ezzel a zeneszerző-karnagyra is, aki Bárdos Lajos tanára volt. A találkozó misével zárult, melyen mind a négy résztvevő kórus énekelt további egy-egy művet a misét celebráló atyák és a hívek nagy örömére.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..