„Üdvözlégy, kegyelmes Szent László király
Magyarországnak édes oltalma
Szent királyok közt drágalátos gyöngy
Csillagok között fényességes csillag.”
(Népének Szent László királyról 1500 körül)
A Szent László év programjait bővítvén a Diósdi Szent Gellért Hét egyik kulturális eseményeként az Ars Sacra Nyitott Templomok Napja keretében a Diósdi Női Kar kisegyüttese, a Schola Gregoriana Diosdiensis a Szent László év tiszteletére adott koncerten a nagy Lovagkirályra emlékező gregorián és régi népénekkel ünnepelte Szent László király koronázásának 940. évfordulóját.
A igényesen összeállított műsort a nagy királyról és néhány tettéről korabeli ábrázolással készített festmény részletek vetített fotói és az életéről szóló könyv néhány fejezetének felolvasása tették színesebbé.
Szent László királyunk I.Béla és a lengyel Richeza királyné másodszülött fia, akiről számos legenda szól. 1077-ben – bátyja Géza, a „Magnus „ halála után- hívei a főurak László mellé álltak és királlyá koronázták. Először a görög koronával , majd 1081-ben másodszor is a Salamontól visszaszerzett magyar koronával.
„Amikor a magyar nemesek meghallották, hogy Magnus király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették” ( Képes krónika, Geréb László fordítása)
László királyról számos legenda szól (népszerűsége Mátyás király népszerűségével vetekszik) aki termetével, erejével, a harcban való jártasságával és személyes bátorságával a késő lovagkori eszmény megtestesítője.
Uralkodása alatt avatták szentté Istvánt és fiát Imrét, Gellért püspököt, András és Benedek zobori remetéket, önálló szentjeivel így Magyarország is elismert lett a keresztény Európa országaként. László királyt 1192-ben avatták szentté III. Béla kezdeményezésére, kultusza ekkor teljesedett ki.
I. László országlása elején a törvénykezésen keresztül megszilárdította a trónját, s helyreállította az ország belső rendjét, hódításaival kiterjesztette és megszilárdította az ország határait. Adományaival, új alapításaival és a püspöki szervezet továbbfejlesztésével is – pápai engedély nélkül Szlavóniában Zágráb székhellyel püspökséget alapított, aminek püspöke az esztergomi püspök tanácsosa lett, a bihari püspökség székhelyét áthelyezte Váradra, a kalocsai érsekség központját Bácsban állította fel – gyarapította és erősítette a magyarországi egyházat. Jórészt az ő bőséges adományainak köszönhető a középkori magyar egyház gazdagsága, anyagi jóléte. Nagyvonalú bőkezűsége későbbi népszerűségének egyik fő forrása lett a papság körében.
